Örömteli hír!

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Örömteli hír!

A Tamási Plébánia közössége hivatalos látogatáson vendégül láthatta Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár urat és Süli János tárca nélküli miniszter urat, a térségünk országgyűlési képviselőjét és kíséretüket egy nagyon értékes és előremutató tárgyaláson. A megbeszélésen a vendéglátó Mátyás Imre plébános atya mellett, jelen volt a Tamási Római Katolikus Plébánia Tanácsosok Testületének három képviselője, a város vezetői és a Tolna megyei Közgyűlés Alelnöke is.

A miniszter és az államtitkár urak örömmel tájékoztattak arról bennünket, hogy a város legrégebbi, legértékesebb műemlék épülete a katolikus templom; a méltatlan állapotú – katolikus hívek közadakozásából épült, majd a kommunizmusban államosított, végül bezárt leselejtezett moziként visszaadott – katolikus közösségi házat, és a romló állapotú plébánia épületet megfelelő támogatási forrással felújíthatjuk. A Plébánia Tanácsosok Testülete a költségvetési irányszámok, az elő tervek összeállítását megkezdte és a szakhatósági előkészítést is.

Az Államtitkár úrral a helyszíneket házigazdaként végigjártuk, megtekintettük.

1. A templomunk a város legszebb, legpatinásabb műemlék épületeként ismét eredeti szépségében és újra kiváló műszaki állapottal születhet újjá, megújítva a rendkívüli szépségű, csodálatos templomkertet is.

2. Újjászületik majd a katolikus közösségi házunk is, az építők eredeti szándéka szerint fantasztikus lehetőségeket biztosítva a plébániánk közösségeinek a működésére, így a Cserkészeknek, a Kis Szent Teréz Oltár és Nőegyletnek, a Kis Szent Teréz Imakörnek, a Rózsafűzér Társulatnak, a Szent József Körnek, a Családos Közösségnek, a Szent Donátus Körnek, a Házas Hétvége Közösségnek, a Bázis Imacsoportnak, a Baba-Mama Klubnakegy időszaki katolikus videó stúdiónak, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, a hitoktatásnakkisgyermekes szombatoknak, a katolikus kulturális rendezvényeinknek, a Szent Cecília Katolikus Zenekarunknak próbatermet, az énekkarunknak próbalehetőséget, katolikus báli rendezvényeknek, magyar és külföldi keresztény kutatók, tudósok, gondolkodók előadássorozatainak, fiataljainknak közösségépítő rendezvényeinekkatolikus oktatási-, képzési programoknak, stb., felpezsdítve, gazdagítva a térségünk hitéletét, és a közösségépítését.

3. Megújul a plébánia épületünk is, melynek a külső és belső állapota is nagyon leromlott.

A város közössége ismét lehetőséget kap arra, hogy összefogással egy ránk bízott történelmi értéket újítson meg – hasonlóan a Szentháromság tér közös létrehozásához – egy új értéket továbbadva az utókornak. Fontos, hogy ezt a feladatot és történelmi lehetőséget teljes körűen, keresztény emberhez méltó türelemmel és becsületesen valósítsuk meg!

Sokan vagyunk az életkorunkból adódóan már olyanok, akiknek sokkal többet számít, hogy mit hagyunk hátra az utánunk jövőknek, mint az, hogy mit hoz az egyéni életünkben a jövő, hiszen tudjuk jól, hogy innen a földi életünkből semmit nem vihetünk el, viszont az, hogy mit hagyunk magunk mögött hátra a fiatalabbaknak, az nagyon fontos és léleképítő! Itt az idő, hogy ezt valóban megmutassuk!

Kapcsolt galéria