Szent Cecília Katolikus Zenekar

A zenekar a 2015-ös megalakulását követően működik sikeresen. Lelkes gyerekekkel kb. 22-en kezdtük el akkor a munkát. A Szent Cecília Katolikus Zenekar nevet 2016 pünkösdjétől használjuk. Még abban az évben az Iregszemcsei Bartók Béla Művelődési Ház jóvoltából egyen pólókat is kaptunk. A 2017-es katolikus bál bevételéből a Tamási Római Katolikus Egyház támogatásával pedig 10 kottatartót és mappákat kaptunk, az idővel megszaporodott kottáinknak, ami az óta is folyamatosan gyarapszik.

Nagyon sok felkérésnek, fellépésnek tettünk a három év alatt eleget, elismert kulturális színfoltja lettünk Tamásinak és a környező településeknek. Sikerült egy olyan szeletét megragadnunk a helyi zenei életnek, amilyennel eddig nem foglalkozott senki. Ilyen felállású, s ilyen jellegű zenét játszó együttes nem volt Tamásiban. Újat tudtunk teremteni, s hogy nem hiábavaló a munkánk, azt a folyamatos elismerések erősítik, amit a közönségtől kapunk, akár egy templomi, akár egy világi fellépés után. Méltón viseljük a Szent Cecília nevet, amivel ha manapság találkoznak a városunkban és a környező településeken élő emberek, akkor tudják, hogy egy szórakoztató, és a hallgatóknak örömöt nyújtó zenei együttesről van szó, melynek koncertjére érdemes elmenni. Örülünk, hogy ezt sikerült elérnünk. Komoly terveink vannak a jövőt illetően.

A repertoárunkat egyaránt alkotják keresztény énekek és ismert slágerek. A dalokat én hangszerelem. Repertoárunkat folyamatosan bővítjük, s szeretettel várjuk a lelkes, zeneszerető gyerekeket, felnőtteket, akik szívesen csatlakoznának ehhez a keresztény kis közösséghez.

Ótus László